"Németh Béla: Szigetvár története" című könyv negyedik fejezete:
A régi város
Kétségtelen, hogy Szigetvár városa előbb keletkezett, mint a vára. A várnak keletkezése a XV. század második és harmadik tizedérc tehető, ellenben Szigetvárról mint városról már 1408-ból tesznek régi okirataink említést. Sziget topográfiai fekvését vizsgálva, önkéntelenül is arra a következtetésre jutunk, hogy ez nem is lehetett másként. Magát a későbbi várat körülölelő nagyobb kiterjedésű mocsaras viznek a szélesebb árterület nyugoti részén volt egy nádassal és ingoványnyal telt lefolyása, A földnyelven, mely keletről nyugot felé húzódva a tónak egyik oldalát alkotta, épült a kisded község. A XIV. és XV. században egy község aként alakulhatott várossá, ha lakói magukat kültámadás ellenében alkalmasan el birták sánczolni. Az ily helyek azután oppidum nevet nyertek s élvezték ama előjogokat, melyeket a városok a törvény és királyi adományok folytán rendszerint bírtak. Az eszme kezdeményezője valószínűleg a szigeten települt szerzetnek prépostja lehetett, mert tudjuk a történetből, hogy rendszerint és legtöbb esetben egyes szerzetek alakították át helyeiket oppidumokká, mint ezt Baranyában Baicsnál és a nyulszigeti apáczák Csele nevezetű helységénél tudjuk. Szigetnél jogi szempontból ez annál könnyebben történhetett meg, miután az egész félsziget a monostor tulajdonai képezte. De a politikai viszonyok is javasolták az oppidummá való átalakulást. Nagy Lajos halála után nagy zavarok keletkeztek az országban; a nemesség pártokra oszlott. Ismeretes a Horváthi-féle lázadás, melynek főfészke Slavonia volt. Tudjuk, hogy a Horváthi-féle lázadó csapatok többször áttörtek Baranyába és Somogyba, hogy Pécset is meglátogatták és megzsarolták. Somogy és Baranya megye nemesei között nem egy volt Zsigmond király ellen, kiket ez mint pártütőket, hűtleneknek tekintett és javaikat elkobozta. Ezek, mikor még birtokaikban voltak, sokszor megtámadták az ellenpárt embereit s lakhelyeiket, megrabolták és kifosztották őket. Ezekhez tartozhatott Szigetvár csendes monostora is, ugy, hogy bízvást feltehetjük, miszerint az oppidummá való átalakulás eszméje s tán keresztülvitele is ez időből származik. Ez átalakítás nem járt nagy nehézséggel annak miként való keresztülvitele tekintetében. Egész egyszerűen a szigetet körülövező tó vizére fektették számításaikat. Ugyanis a nyugot felé húzódó földnyelv végső csúcsára épült községet a szigetet körülövező mocsárból levezetett csatorna által akként választották el a száraz földtől, hogy ezzel a földnyelv végső része védett helylyé, azaz oppidummá alakult A tóval körülvett sziget keleti oldalától nem messze, mint az mai napig is látható, déli irányban egyenes árkot vontak, mely a hajdani Szigetvár városának délkeleti sarkán, az előbbihez derékszögre változtatva irányát, ismét a tó vizének lefolyását képező bozót felé irányult. Az Almás, a Zsibolt és egyéb összegyülemlett vizek ebbe nyertek lefolyást.
Szigetvár régi városának nyugoti oldalán, hol a tó vizének ismét keskenyebb lefolyása van dél-nyugot felé, a keskenyebb, bozótos és ingoványos helyet földdel eltöltötték és igy ott a viz lefolyását megakadályozván, mintegy kényszerítették, hogy a viz a várost keletről és délről körülfutó árokban folyjék le, hol egyuttal a vizet és a lefolyó viz mennyiségét jobban lehetett szabályozni és minthogy a vizesés is ez által szabályozást nyert, az árokban lefolyó vízre Szigetvár városa egy és később még egy másik malmot épített. A várost körülfolyó árok védelmi szempontból lévén építve, természetszerűleg igen széles volt, melynek csak a támadó ellenség által alig látható fenekén ásott csatornában folyt a viz. A Ferencz-rendűek monostorának kertjében, hol eme régi várárok ma még meglehetős épségben látható, a várárok felső szélessége mintegy 18 méterre tehető most is, pedig bizonyos, hogy az hajdan sokkal szélesebb volt.
E régi város a mainál tetemesen kisebb volt. A templom terétől nyugot felé vezető országúton alig 124 méternyire haladva, már elérjük ama pontot, hol még ezelőtt 50 évvel az úgynevezett kanizsai kapu állott; ez a kapu a mai Vörös Vincze-féle háznál állt olykép, hogy a szemben levő Szabó Istvánféle ház a hajdani part lejtőjén fekszik, mig pinczéjében a kapuzat alapfalai láthatók, honnan déli irányban egyenes vonalban mintegy 270 m. hosszan húzódik a várat és várost védő szigeti tónak hajdani keskenyebb lefolyása, mely azon időben ingoványos és süppedékes mocsarat képezett. A város dél nyugoti sarkánál a várárok derékszögben húzódik keletre Balog János házánál, mely az Igmándy-utczáig ma is jól látható és hol valószínűleg a város egyik hajdani malma állott. Innen keletre az árkut részben beboltozták, részben betemetlek. Himmer Antal házánál az árok ismét északra fordul, nyugotra hagyva a szt. Ferencz-rendűek telepét, a hol a várárok, mint fent mondtuk, a kertben egészen jól látható; majd Duchon Ödön és Nicsovics Vazul házai közt az utczán át húzódva, hol a pécsi kapu állott, folytatja útját a várost éjszakról határoló lápig. A város éjszaki oldalát is a tópart képezte, mely az „Arany golyó" kertjében látható és itt, mint a hajdani város észak-nyugati sarkánál, a tópart megint déli irányban fut a kanizsai kapuig. Az északi part a várost határoló többi vonalakkal nem állt derékszögben, hanem északkelet felé kinyúlva, e vonal észak-nyugatnak, vagyis egészen szemben a várnak nézett.
Az elárkolt terület nem volt nagy; nyugotról keletre mintegy 264 méter széles, a déli vonal hossza 394 m., a belső terület tehát mintegy 18 kataszteri hold területet foglalt magában. Bár e terület kicsinynek látszik, de tekintve a XIV. és XV. század hajdani oppidumait, melyeknek területét még sikerült némikép megállapítani, minők a közelben fekvő Nagy-Váty oppiduma, vagy Baics és Csele oppidumok, nemkülönben a Dolni-Miholjácz és Sveti-Ourai (régebben Szt.-György) között fekvő hajdani híres Aszuágy oppiduma, tetemesen kisebbek, — igy Szigetvárt mindenesetre a nagyobb oppidumokhoz kell sorolni.
A sánczok délkeleti és délnyugoti sarkán, tehát Himmer Antal háza táján és Balog János kertjében még pár évvel ezelőtt hatalmas, mintegy 20 méter magas dombok emelkedtek, melyek hajdan a város védelmére szolgáló töltések maradékai voltak. E dombokat csak az utóbbi időben hordták el véglegesen.
Szükségesnek tartom e helyen megmagyarázni, mit értettek a bástya nevezet alatt. A bástya a városok és várak bejárásainál alkalmazott oly kisebb területű földtöltések voltak, melyeket erős tölgyfa gerendázatok, tölgy deszkák és palánkok, esetleg besározott sövényzet vettek körül. Ezen emelkedettebb hely felül kis sík területet képezvén, alkalmas volt arra, hogy arról a város, vagy vár-kapukon betörni kívánó ellenség ellen a lakosok magukat könnyebben védelmezhessék. A bástyák rendszerint, hol a viszonyok azt megengedték, a kapukon kívül állottak, összeköttetésben levén a várossal, vagy várral. A bástyák ezen eszméjét a kőváraknál alkalmazott és úgynevezett barba-cano szolgáltatta, mely rendszerint a bejárásnál kívül álló oly félkör alakú torony volt, melynek segélyével az ellenség betörését meg lehetett nehezíteni. Később a tornyok helyett az emlitett deszkázatot és földtöltést alkalmazták, melyet általánosan Bollwerknck (fa-tákolmány) neveztek. Az eredeti barbacanék mintájára ezek gömbölyűek voltak; a XIV. század elején a magyar származású Dürer Albert, ki a festészeten kivül várépítési eszmékkel is foglalkozott, a gömbölyű védőhelyeket négyszegletesekkel cserélte fel és azokat bastionnak nevezte, honnan a magyar bástya szó származik.
A bástya tehát tulajdonképen ujabb, a XVI. század elejéről származó védőmü, de miután annak hasznosságát felismerték, rendkívül gyorsan terjedt el alkalmazása. Szigetvár városánál a várárkokba lefolyó viz miatt kezdetben a bástyát a kapun kivül nem lehetett alkalmazni, igy azt belül és pedig a bejövőtől mindig a jobb oldalon helyezték el, hogy így a város és várnak védői pajzsaikkal jobban fedezhessék magukat. Minden bástya tehát egy városban, vagy várban egy bejárást feltételezett a régibb időben. Ily bástya-szerü emelkedések a városkapunál is voltak. Ezt bizonyítja azon emelkedés, mely a kanizsai kapunál ma is látható, melyen a takarékpénztár épületének sarka áll. A másik dombosabb hely keletről a Nicsovics-ház udvarán észlelhető.
E bástyák tehát a várárkon belül állottak és ezek a tulajdonképeni bástyák a régi értelemben. Azonban már a XVI. században a hadi tudomány előhaladása folytán a bástyákat nem a kapukhoz építették, hanem a várnégyzet szegleteire, melyek alatt tehát a vár sarkain álló oly kiszögeléseket értünk, melyekről a vár falait az ellenség ellen oldalvást lehet védelmezni.
Sziget városának három ily bástyája épült a XVI. században: az északkeleti, a délkeleti és délnyugoti sarkokon. Az észak-nyugoti sarkon bástyát észszerüleg azért nem építhettek, mert az esetre, ha a várost az ellenség beveszi, e bástyáról a várnak nagy kárt tehettek volna.
Szigetvárnál e kiszögelések kezdetleges módszer szerint egészen négyszögletesek voltak és mint "a délnyugoti bástya nyomaiból kivehető, 94 négyzet méter területtel birtak. E kifelé álló bástyák építésénél tehát a hajdan egészen egyenesen folyó árkot is ki kellett sarkítani.
Az árkon belül hatalmas töltések emelkedtek végesvégig, melyek mintegy 7 méter magasak voltak és a déli oldalon levő lejtést tekintetbe nem véve, ugyaníly színvonalra emelkedvén, a töltések még magasabban álltak. E töltéseket műnyelven mellvédnek nevezik. A töltések a külső oldalakon igen meredeken nyúltak az árok felé. Az árok és a töltés között egy keskeny földszalag nyúlott el, melyet „sétálónak" hívtak hajdan. A töltés külső részét sövényszerűen befonták; a töltés teteje sfk volt, melyet ma gátfoknak neveznek. E síkság külső partján nem magas sövénykerltés húzódott végig; ezt hívták a régi időben palánknak. E kerítésen voltak a rések az ágyuk számára. Hasonlóan rendezték el a bástyákat is, oly különbséggel, hogy azok területe teljesen sík volt, mig a gátfok mögötti téren lassú lejtés mellett lehetett a belső területre jutni.
Istvánfy megjegyzése szerint a város két bástyájának külön neve volt. Az egyiket Kesás-bástyának, a másikat Henyei-bástyának hivták, melyek — úgymond — egymással átellenben feküdtek és csak 208 lépésnyi távolságra voltak egymástól. Ezen bástyák alatt csakis a délkeleti és délnyugoti sarkok érthetők, hol a lépések száma e távolságnak meg is felel; mig az északkeleti és délkeleti sarkok egymástól tetemesen távolabb állanak.
Az 1554-iki leltározás megemlíti a város harmadik bástyájának nevét is, melyet akkor Bagotai-bástyának hívtak, mely tehát nem lehetett más, mint a város északkeleti bástyája, hol a tó vize a várárokba ömlött. E bástyák neveiket építőiktől nyerték. Kesás Pál földbirtokos volt Botykán és Henyei Miklós Henyén (nem messze Lőcstől nyugotra, de ma már nem létezik), Bagota még most is baranyamegyei község.
Kitűnik ebből, hogy e bástyákat csak a XVI. század közepén építették. Az 1554-iki lajstrom mind a három bástya nevét megemlíti, melyből egyúttal kitűnik az, hogy a Kesás-liástya a város déli részén feküdt.
Midőn a török Szigetvárát elfoglalta és a megrongált város és vár falait ismét helyreállította, egyúttal megszüntette a régi négyszögletes bástyákat, hanem ezek helyett a város sarkaiba nagyobb emelkedést csinált és a sarkok elé kívülről védőmüveket állított fel. Innen van, hogy jelenleg a régi bástyáknak alig van nyomuk, hanem az árkok nyomai ugy jelentkeznek, amint azokat a törökök szabályozták.
Az észak-keleti sarkon az elővédőmü azért nem volt szükséges, mert ott a tó vize öblöt képezett s így a támadás úgy is akadályokba ütközött, de mert egyúttal e védöművek a vár esetleges ostrománál csak az ostromlottak kárára szolgálhattak volna. Stefanie Adolf (Hadtörténelmi Közi. 1896. 210. lap) azt mondja, hogy a gátakhoz csatlakozó árkok belső falainak úgynevezett eskarpe-jai 5—3 m. vastag téglafalból készültek. E falnak sehol nem akadtunk nyomára, de nem is valószínű, hogy ott falak lettek volna. Meg kell jegyezni még, hogy a várárkok előtti közelebbi területet a vár védői számtalan apróbb gödrökkel és a földbe ütött kemény karózattal látták el. Ezt azért tették, hogy ostrom esetén a rohamot mindenképen megnehezítsék.
A fentebbiekből ítélve, a városnak 4 vagy esetleg 5 kijárása volt. Egyik, mely a vár hidjára vezetett; a pécsi és kanizsai kapuk és az Újvárosba való átjárás; és végül a város déli oldalán, a mai polgári iskolán belül levő s a szabadba vezető kijárás. Ez utóbbinak létezése azonban bizonytalan, mert az már a posványba vezetett volna, miután a manap ott elterülő rét horpácsos volta arra enged következtetni, hogy azt csak a későbbi időben töltötték fel.
Istvánfy egy a város mellett fekvő vizi malmot is említ, mely az 1556-iki ostrom alklmával a város északi felével együtt leégett; eine malmot helytelenül gyanítják némelyek a jelenlegi malom helyén, mely terület akkor teljesen vízben állott, hanem azt a város keleti árkának kezdetére kell képzelnünk.
Az Almás szabályozása mutatja, hogy a régi időben is, e viz erejének iránya a vár keleti oldalán volt; a tóból a vizet a várárokba vezetvén, itt a viznek természetszerű folyását észlelték, mely délnek s a délkeleti saroknál nyugotnak fordulva, a tó előbbi bozótos és mocsaras lefolyásába vezették vissza a vizet. A város árkainak megásásánál nagy figyelmet kellett fordítani arra, hogy az árok se nagyon mély ne legyen, hogy igy netalán a várat körülövező tó vize azon teljesen elfolyhassak, de magas se legyen, nehogy ezzel a beömlő viz természetes lefolyása akadályt szenvedjen s minthogy ezt már csak azért sem lehet előre tüzetesen megállapítani, mert a tóba folyó vizek majd bővebben, majd szűkebben ömlöttek a vár védelmére, azért a várost védő árok északi kezdetén egy felül, vagy tán alul nyitható zsilipet alkalmaztak és ezzel egyúttal egy malmot ís hoztak összeköttetésbe, mely valószínűleg alulcsapó volt.
Eme malom lehetett az Istvánfy által emlitett malom, mely 1556-ban az ostromnak áldozatul esett.
Megemlítik a történetírók, hogy Szigetvárhoz még egy város tartozott, melyet külvárosnak hivtak. Egykori képek igazolják, hogy e város a tulajdonképi régi városnak déli részén nyúlt el s majdnem oly nagynak tüntetik azt fel, mint a régi várost, habár ennek alakja a régi várostól, de a térképeken is egymástól felette különböző. Egy második város építésére több szempont vezethette a vár s város tulajdonosát s a lakosságot. Első sorban főkép az, hogy Sziget lakossága folyton szaporodott, főkép nagy volt a szaporodás a mohácsi vész után. Az uj lakosságnak tehát helyet kellett nyújtani, mely ép oly biztos legyen, mint a régibb város. De védelmi szempontból is épült e második város; látjuk az 1566-ikí ostromnál, hogy az ellenség először e második várost vette be, mit bizonynyal nem tett volna, ha annak mellőzésével a régi várost bevehette volna. Tehát az uj város úgy épült, hogy az a régit hatalmasan védte. S végre ezzel a város a tó vizéből, mint látni fogjuk, egy másik vízlefolyást is nyert s igy egy harmadik malmot építhetett; az okiratok csakugyan megemlékeznek arról, hogy később három malom volt Szigetvárott.
Hol feküdt tehát eme második város? Mig a régi város árkai most is csapázhatók lévén, a régi város egykori területét könnyebben meg lehetett állapítani, addig e második városnak, melyet már a törökök később elhagytak volt, csak egy részen jelöli annak helyét árok ; helyének megállapítása tehát nagyobb nehézséggel jár. Irányadó e tekintetben első sorban a régi város délkeleti sarkától ugyan ez irányban mintegy 160 méterre fekvő török épület, mely ma is ott áll s a lakosok előtt város-pincze elnevezés alatt ismeretes. Hogy az csakugyan a törökök itt hagyott emléke, bizonyltja az, hogy nemcsak az ismeretes vékony török téglából épült, de vakolata is oly kemény, hogy téglája előbb törik, mint amaz elömlik s így az épületet lebontani nem érdemes. Az épület 4 m. 30 cm. magas, 10 m. 70 cm. széles kelet-nyugoti irányban és észak-déli irányban 7 m. 55 cm. hosszú; csak az északi oldalon van nyílása, hol néhány mór-styben épült ablak nyomai látszanak s a bejárásról ítélve mintegy 26 cm. magasan telt meg körülötte a föld, vagy sülyedt abba saját nehézségével. A bejárat e helyiséghez az északi oldalon volt, hol török előfal nyomai látszanak. A törökök kifizése után két ablakot vágtak annak keleti oldalán.
Mire használták a törökök ez épületet, ma már nem lehet meghatározni. Valószínű, hogy a körülmetélés vallási szertartását végezték benne; erre enged következtetni az épület alapja s ama körülmény, hogy ott a szertartástvégző közel találta a sánczban folyó vizet s a török e szertartást nem a moscheában, hanem e czélra külön épített szent helyiségben végezte.
De bármi volt is ez épület czélja, bizonyos az, hogy a török a városon kivül nem emelt épületet, tehát ez épületnek is a városban és pedig a külső városban kellett állania, mert a régi város sánczainál jóval küntebb fekszik. Látható ebből, hogy a külváros nem feküdt teljesen a régi város alatt, mint azt nekünk a régi képek mutatják, hanem a régi várostól kelet felé húzódott az el, a régi város déli oldalán. Meg is van ennek természetes oka. Mert ha csak úgy állt volna e külváros a régi alatt Zrínyi idejében, mint azt a képek mutatják, úgy nem lett volna szüksége a töröknek első sorban e külvárost megvenni, hanem egyszerűen a régi város keleti oldala ellen intézhette volna támadását, mi észszerűbb lett volna. Ámde a külváros kelet felé tetemesen hosszabbra nyúlott ki, mint a régi város s így az uj város éjszaki sánczairól eszközölhető ágyulövésekkel kereszttűzbe lehetett volna fogni azt, ki a régi várost a keleti oldalon ostromolni akarja. Az ostromló török tehát kénytelen volt első sorban a külső város ellen fordítani fegyverét,
Ha azonban az ó- és uj-város a keleti oldalon egy vonalban álltak volna, akkor az ostromot vezető legczélszerfibben csak az ó-város bevételére fordíthattá volna figyelmét és az uj-város ostromát teljesen elhagyhatta volna. Ha ugyanis az ó-várost beveszi, csak két eset fordulhat elö: vagy bennmarad a védelmező had egy része az uj-városban s ez esetben két felé szakítván a védőhadat, mindkettőt könnyebben győzheti meg; vagy pedig az ó-város eleste alkalmával az újváros védői a törzshaddal egyesülnek, így az újváros minden ostrom nélkül jut az ellenség kezébe. Tehát fel sem tételezhető, hogy e két városrész keleti oldala egy színvonalban állott volna.
Az ó-város déli sánczhatára alatt a mai polgári iskolától keletre egy tó-szerű mélyedés van. E helyet bástyalyuknak nevezi a népség. E mélyedés azonban későbbi eredetű; e földből építették a régebbi uj-város mai területén levő házakat. E tóval szemközt állott az ó-város délkeleti sarka. Tehát az ó- és uj-várost összekötő hidat a polgári iskola területének keleti kerítésénél kell képzelnünk, mely egyúttal a hajdani uj-város északnyugoti sarkát képezte. A bástyalyukat leszámítva, a hajdani uj-város területe ma is átlag magasabban áll, mint a szomszédos területek, ép úgy, mint az ó-város területe szinte magasabb s bár e magasság átlaga a 30 cmt aligha haladja felül, mégis abból a hajdani uj-város területét elég tüzetesen lehet meghatározni.
Az uj-várost körülvevő árokba a vizet szintén a tóból vezették a régi térrajzok szerint egy másik árokkal, melynek nyoma ma Is megvan a vásártér keleti részén, de ma az a tóval semmi összeköttetésben nincsen, csak a külvárosban összegyülemlő vizet vezeti le. E vizárok is tehát védelmére szolgált a régi városnak és Istvánfy azt állítja, de másutt is olvasható s a térrajzok is igazolják, hogy a várost kettős sáncz övezte körül. Teljesen igazat kell adni nekik; mert a déli oldalon kettős volt a sáncz a kettős város miatt és így a keleti oldalon is kettős volt amaz árok. Lehet azonban az is, hogy a második ároknál csak egy kisebb árokról van szó, melyet a XVI. szazad ujabb hadi vívmányai szerint akként alakítottak, hogy e két árok közötti térszalag képezte az úgynevezett Zwingert („sétáló") mely esetleg a várost körülövező árokkal párhuzamosan a tóból nyerte vizét; innen származik a régi térképeken a tónak szakadékósan jelzett kiömlése.
A város árkában folyó viz a város védelmét nem csak az által könnyítette meg, hogy a viz az árkokban nehezebbé tette a küzdelmet; de egyúttal az által is, hogy a mennyiben az ellenség eme várossánezokat eltölteni igyekezett, mi ostrom esetén rendszerint megtörtént, a víz lefolyása akadályt nyervén, a tó vizének tükrét emelte és igy magának a várnak biztonságát is öregbítette. Nagyobb vizek azonban mégis ártalmára szolgáltak a várnak, a mennyiben a viz a palánkokat mosta, sőt a később ott alkalmazott töltéseket is ellepte, miről Horváth Márk az Ali ostroma idejében panaszkodott is. Az elmondottak alapján, egybevetve ezeket Szigetvár régi rajzával, most már képesek vagyunk Szigetvár régi belsőségéről megközelítő képet alkotni. A várárkok és sánezok mögötti tér, azok belső részén, teljesen üresen állott. Ezt a hadi viszonyok követelték, hogy ostrom esetén a védekezőknek tág terük legyen a küzdelemre. A város északnyugoti negyedét a hajdani premontrei monostor és annak temploma foglalta el akkép, hogy a templom falai északról a vár bástyáira néztek, s előtte a tóig üres terület volt, hihetőleg a hajdani sokadalom tere.
A monostortól keletre szintén nagyobb térség volt, mely a mai városházat és az attól északra eső részeket foglalhatta magában, hol a szerzet házi kertje volt s a monostori belsőséget képezte, miután mint tudjuk, a szerzetesi ház homlokzatával nyugot felé fordult. A jelenlegi Biedermann Rezső-utcza s a mai templom-tér helyén egész a kanizsai kapuig egy teljes utczasor állott, mint az ostromok leírásai igazolják.
Ez utczát az 1651-kí conseriptio alkalmával Fő-utczának („Piatea Magna") nevezték el, mely nemcsak a város közepén levő teret foglalta magában, de mellék kiágazásaí is voltak a város délkeleleti és délnyugoti sarkai felé, hol a bástyák voltak. Ugyan e térről nyílt egyúttal ama köz is, melyen át a várhoz lehetett közlekedni; e köz a templom s monostor mögötti térről nyílik egy kissé keletre a vár felé vezető mostani utczától, a melynek nyugoti oldalát a zárda kertje képezte. A keleti oldalon házsor állott, "mely a várost körülövező töltések mellett köröskörül futott végig olykép, hogy a mellvéd felöli oldalon házak nem állottak, csupán a belső részen, hogy egy a had- műveletet ne akadályozzák. Ezt az egész házsorozatot Palánk-utczának hívták. („Piatea Juxta Palánk"). Irt a házak elszórva feküdtek és kényelmesebb lakást biztosítottak a lakosoknak, mint a Fö-utczában. Ugy. látszik tehát, hogy a Fő-utczának- nagyobb részét a katonaság foglalta el. A lakosság pedig a Palánk- utczában lakott, mint ezt az 1551-iki összeírás igazolja, melyből megtudjuk azt is, hogy mennyi lakója volt akkor Szigetvárnak. A Fő-utczában 706, a Palánk- utczában 632 lakó volt, összesen tehát 1338.
