"Németh Béla: Szigetvár története" című könyv második fejezete:
A monostor
Az a félsziget, mely a Szigetvár várát körülövező tó lefolyásánál, ennek keleti oldalán keletkezett s a melyen a jelenlegi város áll, már a korai századokban a szerzetesek előtt is alkalmas helynek látszott arra, hogy oda monostort állítsanak. Helyi viszonyok tették erre alkalmassá. A félszigetet két oldalról víz vette körül, mely védelmül szolgált; maga a víz alkalmas volt a halászatra, amire a hajdani szerzetesek nagy súlyt fektettek, úgy, hogy alig találunk régi, elpusztult monostoraink közül egyet is, mely vagy halászható víz közelében ne lett volna, vagy halastavakkal ne rendelkezett volna, minőket a régi bajcsi és szent-lászlói monostorok helyén Baranyában mai nap is jól láthatni; sőt az 593 m. magas Jakabhegyen a pálosok hajdani monostoránál máig is megvan a halastó. Szellemi tekintetben is alkalmas helynek látszott Sziget arra, hogy ott monostort építsenek. Az egész környéket itt csupa apró nemesség lakta, kik maguk erejéből képtelenek voltak saját maguk és csekély számú jobbágyaik vallási érdekeiről gondoskodni; itt tehát a vallás-buzgó szerzetes részére bő aratás mutatkozott.
Hogy a szükségletnek megfelelő monostor Szigetben csakugyan létezett, azt, ha arra semmi bizonyíték sem volna, a leghathatósabban igazolja, hogy Szigetvártól északnyugotra ma is áll egy község, melynek neve Apáti, élő tanúul szolgálván nemcsak arra, hogy Szigetváron monostor állott, mely valószínűleg apátság volt s az apátság birtokai ott terültek el, hol jelenleg Apáti község fekszik.
Vannak csakugyan írott adataink is, melyek Szigetváron monostor létezéséről tesznek említést Bél Mátyás jegyezte fel ezt nekünk első sorban Compendium Hungaricae Oeographicum czímű művében; régibb források után indulva kimutatja, hogy Szigetváron prépostság létezett „Praepositura de Insula La-sari" czímen.
Bár a régiek az apátságok s prépostságok között igen éles megkülönböztetést tettek, a köznép, ugy látszik, nem tartotta azt oly szükségesnek, hanem a préposti birtokokat is apátinak nevezgette, mi némileg kedvezett a rangviselő hiúságának. Somogyban ezen kívül még két apátnak voltak akkor „Apáti" nevű birtokaik, melyek közül az egyik, a szent-jakabi apátságnak Apáti nevű birtoka nem is feküdt messze Szigettől. Így szokhatott hozzá a nép, hogy e monostori birtokot is Apátinak nevezze. A monostor megjelölésénél az „insula" szó a sziget latin fordítása s nem lehet nekünk Szigetvárra netán Lázáristákat képzelnünk, hanem annak világos értelme szerint magának Szigetnek „Lázár" volt hajdani neve, vagy „Lázár-szigete" s a róla mondott pár szó tehát annyit jelent, hogy „Lázár-szigeten levő monostor". Bél Mátyás is azt mondja leírásában, hogy Szigeten, melyet egykor Lázár-szigetének neveztek, a premontreiek monostora állott, mint azt e szerzet régi történeti feljegyzései igazolják.
Helytelenül ferdítette el tehát néhány történetíró az eredeti alakot „Prae-positura S. Lasari de Insula" szavakra, aminek az az értelme, hogy a prépostság neve Szigetben Szent-Lázár volt; holott szentről az eredeti szöveg nem is tesz említési. Az a feltevés sem áll, mintha a monostor temploma lett volna szent Lázár tiszteletére szentelve. Ki alapította e prépostságot, arról a mult pusztító keze nem hagyott vissza semminemű okiratot. Az onnét elmenekült szerzetesek ha el is vihették okirataikat s nem estek az üldöző ellenségnek áldozatul, miután ez — ugy látszik — a reformatio felvirágozásának idejével esik össze, ennek örvényeiben semmisültek meg. Bizonyos mégis, hogy az egész vidéket apró nemesek lakták; ezek pedig aligha alapították e monostort; inkább kell hinnünk, hogy azt a királyi kegyelet teremtette, vagy olykép létesült, hogy a monostor javai egykor királyi birtokok voltak, amint hogy tudjuk azt, hogy a nem messze fekvő Boda is királyi birtok volt, melyet a király 1282. körül ajándékozott a pécsi püspöknek és tudjuk, hogy Váty is egykor királyi birtok volt, melyet a királyi nyilasok (sagittarii) használtak. Így lehetett e monostor birtoka is eredetileg királyi birtok, vagy magszakadás utján eshetett az vissza a koronára.
Mint fennebb láttuk, a szigetvári monostor a premontrei szerzetesek birtoka volt. E szerzet még annak alapítója: szent Norbert életében tette lábát Magyarországba. Norbertet ugyan is a sors Regensburgba vezérelte, melynek püspöke Hartwik volt, Engelbert herczegnek fia, ki maga is rokonságban állott az Árpád házzal, miután testvére Udalrik, az akkori karintiai herczeg, 1. Béla király leányát Sofiát (vagy Sojádát) bírta nőül. A Norberttel barátságban élő Hartwik püspök 1108-ban Henrik német császárral látogatóba jővén Magyarországba, itt egy évig időzött s valószínűleg ez idő alatt ő írta meg Szent Istvánnak híressé vált életrajzát; de egyúttal megnyerte a királyi családot is szent Norbert eszméinek. Történetírók állítják, hogy az első premontrei apátság nálunk már 1130-ban keletkezett s gyorsan s oly annyira elterjedt a kereszténység középkori munkásainak ez intézménye, hogy rövid idő alatt mintegy 55 prépostságot számlált hazánkban, melyeket a legnagyobb részben a király, vagy családtagjai és közel hozzátartozói alapítottak s így nem lehet kétség, hogy az Szigetváron is hasonlólag történt.
Pázmány Péter előadása szerint a szigetvári premontreiek a turóczi prépostság fiókját képezték s miután tudvalevőleg a turóczi apátságot IV. Béla király Znióváralján 1262-ben alapította, fel kell tennünk, hogy a fiók alapításának ideje sem sokkal későbbre tehető.
A szigetvári mai templom tornya alatt egy faragott kődarab foglal — senkitől se méltatva — szerényen helyet; közelebbről megtekintve: ez egy ülő helyzetben faragott szentnek alsó része, műértő szemmel nézve pedig egy remek szobrászati alkotás a 14-ik század elejéről. Nem lehet egyebet feltennünk, mint hogy e töredék még a hajdan itt lakott premontreiek templomának egyik emléke.
Miként föntebb említők, a régi okiratok a monostoroknál éles megkülönböztetést tesznek a prépostság s apátság között. E megkülönböztetésnek meg van a maga alapja. Az apátságok csak a tulajdonképi szerzeteknél fordulnak elő, kik a szerzeti életrend alapítójának, szent Benedeknek e czélra szerkesztett szabályai alapján állanak; ellenben a premontreiek szt. Ágoston utasításait követték a szerzetszerű együttes életben s czéljok volt a hanyatló papi erkölcsi élet javítása; különben is magasabb erkölcsi életrendjük és pápailag megerősített alapszabályaik mellett bármily egyházi tisztség viselésére jogosítva levén, már keletkezésök után rövid időre sok káptalant s püspökséget nyertek a keresztény világ területén. E szerzeteket — alapszabályaik szerzője után — általában ágostaiaknak nevezték, a nélkül, hogy szent Ágoston az együttes élésre szolgáló utasításokon kívül mást nyújtott volna, vagy egyáltalán egy saját nevéről nevezett szerzetet alapított volna. Hazánkban is Nagyvárad, Lelesz, Darnó, Misle, Jászó, Hatvan, Aszód, Ipolyság, Bozok, Turócz, Csallóköz, Csorna stb. préposti monostorai mindmegannyi ágostai rendű szerzetes házak voltak, a szó szigorú értelmében: premontreiek.
Szigetvár e régi monostorának szerzetesei tehát kiválólag a lelkészi teendőkkel foglalkoztak s ennek van is nyoma. Az egész környéket, mint később látni fogjuk, csupa apró nemesség lakta, kik, habár több helyen templomokat építettek is, a magok erejéből a legtöbb esetben képtelenek voltak arra, hogy azokban egyúttal papot is tartsanak. A középkorban pedig az volt az eljárás, hogy az egyes nemesek apróbb falvaikban, melyek lakosai majdnem béresi viszonyban álltak földesuraikkal, a maguk és embereik lelki vigasztalására és a gyermekek kezdetleges oktatására maguk fogadtak papokat önköltségükön felállított templomaikba. Ezeket azután egyszerűen papoknak (sacerdos) nevezték s így tulajdonképi plébániák, miként napjainkban, ott akkor nem léteztek. Látjuk pedig Szigetvár vidékén, hogy ott a 14-ik században igen gyér volt a kath. papság. Így a pécsi püspökséghez tartozólag e vidéken csakis Szent-Egyed, (ma puszta Boldogasszonyfa alatt), Almamellék, Szent-Márton (a mai Biedermann puszta) s lejebb Gyürllfő és Zsíbolt szerepelnek, mint oly községek, melyeknek papjaik voltak a 14-ik századi pápai tizedjegyzék szerint; holott például Szent-Márton és Zsibolt között Ibafalva, Lapsi, Liki, Farkasfalva, Gonás, Danales (Domolos), Kéthely, Nyerlőd s még több falvak feküdtek. A veszprémi püspökségben Szigetvár egész vidékén csak Karán nevű falut találjuk az 1302—34-beli pápai tizedjegyzékben, mely község Szent-Egyed vidékén feküdt. Szigetvártól nyugotra — jó mélyen benyomulva Somogyba — nem találunk falut, melynek papja lett volna. íme tehát: itt látjuk megvilágítva ama nagy tevékenységi kört, melyben a szigetvári monostor buzgó szerzetesei működtek, kik papok hiányában a kis nemesek között fáradhatatlanul végezték a lelki teendőket, egy messze fekvő központból, Szigetből; az egész vidék nemessége és népsége a vallási oktatást s lelki vigasztalást tőlük nyerte mindaddig, mig csak e vidék nemessége is meg nem izmosodott s magának saját papot nem szerezhetett.
Azonban a monostornak még egy másik munkássága is leköti figyelmünket. Tudjuk ugyanis, hogy a középkorban iskolák egyedül a kolostorokban voltak; a szerzetesek tanították az ifjúságot a kor kívánalmai szerinti ismeretekre; különösen áll ez a premontreiekre, kik az ifjúság oktatását erkölcsi kötelességnek minősítvén, egész lélekkel szentelték magukat a tanításnak s főtörekvésük az volt, hogy iskoláiknak minél több tanítványt szerezzenek. Szigetvár e tekintetben némi előnyben állott, mert a jámbor szerzetesek az egész vidéken mint lelkiatyák működvén, nemcsak ők ismerték a környék összes nemességét, de a nemesség is méltatta a szigorú erkölcsű szerzeteseket, szokásaik contemplativ jellegét és tudományos ismereteiket s bizalommal simult az istenfélelemben egész csendben működő szerzetesekhez.
Az iskola, melyet e szerzetesek Szigetvárott saját monostorukban felállítottak, miként ez a középkor monostoraiban egészen általános volt, az akkori viszonyokhoz képest szükségelt ismeretek közönséges s egyszerű uton való előadásánál többet nem nyújtott. Ugy kell azt képzelnünk, mintegy mai polgári iskolát, vagy alsó gymnasiumot, mely már a 14-ik század elején virágzott Szigetváron s melyre, mint később látni fogjuk, van némi bizonyítékunk.
A 13-ik és 14-ik század alapító levele valamely monostor részére rendszerint olyan, hogy a szerzet nem csak ama területet nyerte meg a monostor részére, melyen a szűkebb értelemben vett monostor belsősége feküdt, hanem egy a monostor körül fekvő nagyobb területet is, hol gazdaságot is vezethetett. Szigetvárnál is a monostor birta egykor az egész területet, melyen ma a város s annak keletre elnyúló részei állanak, mig monostoruk s templomuk a mai belső városrész észak-nyugoti egynegyed részét foglalta el. Az egyes nemesek gyermekei, kiket a szülők iskolázni Szigetvárra adtak, nem találhattak mind helyet a monostorban, vagy szigorú szabályzatuk meg sem engedte a szerzetben a convictusi életrendet; így a szülők kénytelenek voltak a kolostor mellett házhelyeket venni, építeni s gyermekeiket ott tartani. A monostor külföldi összeköttetései révén különféle mesterembereket toborzott Szigetvárra s így a kolostor közvetlen szomszédsága mindinkább benépesült s megérett lassan-lassan arra, hogy várossá alakuljon át, mi azután meg is történt. Ugy látszik, hogy a szerzet fő virágzási kora a 14-ik századra esik; a 15-ik században az már alább száll. A szomszédos vidék, hol a szerzetesek mint lelki atyák működtek, megtelik templomokkal és papokkal; a monostor ez által elesik előbbi jövedelmeitől, a házterületek eladását pedig a város körül vont árok akadályozza. A politikai viszonyok a 15-ik században egyre zavarodottabbak lesznek, a vallási ügyek elvilágiasodnak, az apró nemesség kihalóban van, helyét nagy földbirtokosok váltják fel a kisebbek rovására. Ily viszonyok közt a monostor jóléte is sülyed, a földet monostora körül többé nem mondhatja a magáénak, sőt Apáti birtoka is elvész. 1480-ban azt olvassuk Apáti-ról, hogy az a Dombó családé volt, melynek föfészke a Kastélyos-Dombónak nevezett hely, birtokai pedig Zákányig terjedtek.
Mikor szűnt meg a szerzet, azt nem tudjuk. Turóczy csak annyit említ, hogy a szerzetesek, a viszonyok által hajtatva, biztosabb helyekre költözködvén át, katonai őrség foglalta el helyüket. A már említett csonka szobor azt bizonyítja, hogy a templom a török dúlásig megvolt, a szobor ilyszerü megcsonkítása török kézre vall. A legkésőbbi nyomok 1554-re vezethetők vissza, midőn, mint látni fogjuk, ott még papok vannak.
Még csak egy kérdés marad függőben azok közül, miket a monostorról tudunk s ez az, hogy a városnak mely részén állott az. Erre nézve egyetlen adatunk van az 1556-iki ostrom idejéből, mely szerint, midőn Ali pasa az ágyukat a malomtól elvitette, azok egy részét keletre, a másikat a vártól délre, a szentegyház felől állíttatta fel és csakugyan az egykori képek is ugy mutatják (bár azokat csak bemondás után készítették,) hogy az egykori kéttornyu templom a város észak-nyugati sarkán feküdt. Minthogy a régi szokásokhoz híven a templomot lehetőleg mindig az északi oldalon helyezték el, de a leírás szerint is az ostrom-ágyukat a templomnál állították föl s ettől délre állt a monostor s annak quadratuma, — így a régi monostor helyét a mai nagy vendéglőtől északra kell helyeznünk, mégis ugy, hogy annak egy része a vár felé vezető mai utczán.is állt, mig a régi utcza egy kissé inkább keleten húzódott a vár felé. A zárda és templom homlokzata azonban nem a város, hanem napnyugat felé tekintett le a tó vizére. A mai felfogástól ugyan kissé eltérő az ily építkezés, de az akkori felfogásnak az teljesen megfelelt
Helyén valónak tartjuk itt megjegyezni, hogy a 14-ik század első felében keletkezett tizedlajstromok értelmében Szigetváron Ferencz-rendü szerzetesek voltak (Ordo minorum St. Francisci), kik a régi okiratokban „mezítlábasok, szürke-barátok és seraphikusok" elnevezéssel fordulnak elő, mely szerzet alapítása 1208-ik évre s felvirágzásuk Szigetvár első fellendülésének idejére esik.
Minthogy az okiratok határozottan igazolják, hogy mindkét szerzet létezett Szigetváron, ezt tagadásba venni nem is lehet. Mind azáltal a Ferencz-rendüek kezdetleges túlszerénysége, mely miatt saját magukat is Minoreseknek, azaz kisebbeknek nevezték, valamint azon körülmény, hogy rendszabályaik őket tisztán az alamizsnából való életre utasították és kezdetben még a tudományos működést is eltiltották, okozhatta azt, hogy e rend Szigetváron csak kisebb és alárendelt szerepet játszott, mely a történetben semmi nyomot nem hagyott hátra. E rend tagjai az alapító egyháznak Assisi városában híressé vált Porciun-culának mintájára Szigetváron is csak az ott megtelepedett premontreiektől nyert kisebb földrészletre építették igénytelen templomukat és zárdájukat s minthogy a szerzet a reformatio idejében élénk ellentétben állt a Dominikánusokkal, nagyon valószínű, hogy Szigetvárt már a reformátió kezdetén elhagyták. A szerzet, a körülményekből ítélve, az ó-város nyugati oldalának alsó részén fekhetett.
