"Németh Béla: Szigetvár története" című könyv első fejezete:

Szígetvár őskora

 

     Budapesttől kezdve, az országot büszkén átszelő Duna vize egész a Dráva torkolatáig egyenes déli irányban halad. A Duna vonal e részén a Duna jobb partján hatalmas hegyláncz húzódik déluyugoti irányban, amely hegyláncznak már a XV. század óta Mecsek-hegység a neve. E hegyláncz déli lejtőjén áll az ugynevezett Vashegy tövében a Szent István alapította pécsváradi apátság. Utána a hegyláncz közepe táján, szintén a hegylejtőn fekszik a tőrténetileg híressé vált s egykori egyeteméről nevezetes Pécs városa. A délnyugat felé húzódó hegyláncz egyes, 682, 612, 602, 098 stb. méter magas csúcsai Pécsen hal mindinkább kisebbek lesznek, úgy, hogy Pécstől nyugotra, mintegy 37 kilométer távolságra a hegykúpok már tetemesen alacsonyabbak s csak 116, 123, 130 méter magasságra emelkednek. De e ponton egyúttal elveszti a Mecsek hegyláncz előbbi jellegét. Itt ugyanis az egész hegylánczolat éjszak-nyugoti irányt vesz, mely tovább haladva ismét magas bodik és általán 263, 270, 277 méter magas kúpokkal megy egész a Kapos völgyéig, hol a hegylánczolat tényleg véget ér. E második részét a hegységnek általán Zselicznek hívják. A két külön jellegű hegység találkozó sarkánál egy, a két hegységet elválasztó nagyobb patak ömlik a síkságra ; ez az Almás vize. Már Szent István korában nevezetes volt e patak, mely két külön jellegű hegységet választott el egymástól. Szent István király ezen Alma vagy Almás patakot tette egyik határául a pécsi püspökségnek s ép azért azt, hogy a völgyekből összejövő vizek közül melyik a tulajdonképpeni Almás vize, tüzetesen kellett megállapítani. Biztos útmutatásul szolgál nekünk erre nézve a két hegység között levő völgynek kezdetén mindjárt Mosgón túl Almamellék község, mely nevét az Alma pataktól nyerte. E község alatt elfolyó viz fen tebb az ibafai, horvát-hertelendi, csebényi és lukafai völgyekből folyik össze. Ezek közül épen a lukafai völgy több forrásából összegyülemlő legkisebb víz-ág képezi a híressé vált Almás vizet, melynek szomszédságában épen e hely tüzetes megjelölésére létesített községet Végágnak nevezték, mely köz ség nevét a régi okiratok többszörösen megemlítik; sőt a Lukafa felé huzódó völgy keleti oldalának egy részét ma is Végágnak hívják. A híres Almás patak tehát turonyi Biedermann Rezső báró ott levő szőlőjének délkeleti sarkánál fakad. Midőn az Almás patak Szent-Márton puszta, Almamellék, Mosgó mellett elhaladva és a hegységet elhagyva leér, a síkságra, mely a Mecsek hegylánczot és a Zseticz hegységet elválasztó vonal sarka, egyúttal széles árterületre lép, melyben a hegység végső dombjától mintegy 5 km. messzeségre áll Szigetvár magában az árterületben, mely itt körülbelül 2,8 kilometer széles ; ennek közepe táján egy emelkedettebb hely szigetet képez, s tényleg sziget is volt az akkor, midőn az árterület még vízzel volt tele s innen nyerte is nevét.
     Magának e szigetnek eredete létét nem vulkanikus erők működésének köszönheti, amiknek e vidéken nyomára nem akadunk ; de nem vagyunk hajlandók a vizek neptunikus működésének sem tulajdonítani, mert ép a vizek lefolyásának fő irányában fekszik, hol a folyó vizek csak rombolnak, de szigetet nem alkotnak. Legnagyobb a valószínűség, hogy e szigetet az árterület közepén emberi kéz alkotta, mely nem önkényesen emelt emlékét az ősidőknek, hanem az ősember egykori lakásának helyét jelöli.
     Honnan jött ide az ember s miképpen jelöli meg e sziget annak ősi lakhelyét ?
     A történet előtti korszakok szorgalmas búvárai szerint az els6 ember, ki e vidéket először választá lakhelyül, éjszakról délre, a hegységből ereszkedett a síkság felé. Az ősember, ki inkább szerette a kisebb folyókat, mint a nagy 'folyamokat, a Kapos vize mentén szállta meg először e tájékot. Dombovárnál a patakok három oldalról is ömlenek a Kaposba ; ezek irányában oszlott el az ős népség és foglalta el a hegyeket, mik az ősembernek alkalmasabb lakhelyül szolgáltak, mint a síkság. A Mecsekhát több ősemberi nyomot mutat fel ma is, mint a déli, lápban fekvő része e vidéknek. Ibafa is ily ősemberi lakhelyet képez.
     Midőn az ősember jobban elszaporodott, leszorult a hegységből a síkságra és itt, hogy a vadállatok, vagy az ellenséges ember ellen védve legyen, igen szerette lakását a vízben czölöpökre építeni. Az ily építkezés többnyire a vízparton történt; de ha a viszonyok, például a víz sekélyebb volta, a czölöpök odaszállításának könnyűsége stb. azt megengedték, szívesebben épített messzebb a vízparttól, mi neki nagyobb biztonságot nyújtott. Az ember már akkor, midőn még csupán a hegyekben lakott, felismerte a víztömegek védőképességét, sőt már ott használták az emberek a vizet védelmükre, a mennyiben a hegység alacsonyabb nyulványait az ugynevezett támadási oldalon, vagyis a magasabban fekvő rész felől hatalmas sánczczal zárták el s abba a magasabb hegység vizét eresztették bele. Hasonlóan a vízzel védte magát az ősember, midőn a lápra szorult. A czölöp-épitkezés akként történt, hogy az ősember a vízbe úgy verte czölöpjeit, hogy azok magasan álljanak ki a vízből és arra építette gunyhóját. Ily czölöp-falu nemcsak néhány kunyhóból állott, hanem tömegesen mentek a vizre lakni, mert ez megkönnyítette a nehezebb czölöp-munkálatot. Az ily telepek rendszerint elég nagyok voltak.
     Ily czölöp-építményeken hosszú ideig laktak az ősemberek. Nemzedékről nemzedékre szállt az ősi ház ; a szaporodó népség a régi czölöpöket, melyek nálunk az elenyészésnek gyorsabban lettek martalékai, mint az a svájczi czölöp-építésnél volt, uj czölöpökkel ujra megerősítette. Hosszu idők folyamán a lakásokból a vízbe szórt mindennemű hulladék és szemét a czölöpök alját annyira feltöltötte, hogy ilykép a mocsár közepén sziget -képződött, melyet még az árvizek oda hordott iszapja is öregbített ; az ekképen a mocsarak közepén keletkezett szigeteket a praehistorikus régészet terra-mare név alatt ismeri. Ily mesterséges úton keletkezett szigeteket, mint az ősember egykori lakhelyének nyomait, még ma is látunk Dombovár és Regöly vidékén, mint azt Wosinszky Mór jeles tudósunk igazolja. Kétséget sem szenved, hogy ama sziget is, melyre később Szigetvár épült, praehistorikus terra-mare. Nem a vulkán emelte fel helyéből, nem a víz hullámai hagyták ott meg épségben, melyhez hasonló semmi más árterületen nem található; hanem az ősember fészke az. Keletkezése természetes. Az ősember a legközelebbi hegységből jött ide; halászata itt könnyebb~volt s a következő nemzedék már itt is maradt a czölöpökön. E vidék s annak hegyi s vízi viszonyai ugyanazok, mint Dombovárnál; ilynemü keletkezéséhez tehát kétség nem fér. Igaz ugyan, hogy az ezredévek eseményei, számtalan átalakítások, kibővítések, ostromok oly sok földet hánytak e szigetre s annyira feldúlták, átalakították azt, hogy ezrekbe kerülne a tényleges megállapítása annak, mit a józan tudomány kutatás nélkül is megállapít ; minek valódiságát aligha lehetne kétségbe vonni, mert hisz oly geologiai alakulás nem is lehetséges, mely egy mocsaras és ingoványos terület közepén valami szigetet létesíteni bírna. Bizonyítja ezt különben az is, hogy ujabb időben Szigetváron egy gazdasági jégverem ásásánál ilyen czölöpszerű építés nyomaira bukkantak.
     Mikor élt a népség, mely e czölöpépitményt és ezzel a szigetet létesítette, azt közelebbi adatok hiányában nehéz volna tüzetesen megállapítani ; mert hisz az emberi természetben rejlik: mindig ugyanazon helyeket választani lakóhelyül, hol már azelőtt is lakott ember s mert e vidéket hajdani sűrű lakossága egészen feldúlta, így az ősember nyomait megsemmisítette s temetkezési helyeket, melyek pedig oly nagy világosságot vethetnének a megállapításokra, eddigelé nem sikerült felfedezni. Mégis Mandeville Frigyes szigetvári urodalmi ispán úr szívességéből igen szép bronztekercseket láttam, melyeket itt a vidéken, Szigetvár határában találtak s így bizonyossá válik, hogy Szigetben a bronzkori ember ugyanabban az időben élt, mint e korszak legközelebbi lelőhelyein. Hasonlóképen a Gonás nevü dűlőben, mely hajdan falu volt és Szigetvártól éjszakra az Almás víz árterületének jobb partján fekszik, kőbaltát találtak s nem lehetetlen, hogy a praehistorikus népnek itt, mint különben is alkalmas helyen, telepe volt. Irányadóul szolgál nekünk e tekintetben az innen nem messze fekvő Okorág község, mely az Almás vizével szomszédos Okor patak árterületén fekszik. Az itt talált csákány alakjával, a bronz természetének meg nem felelőleg, a kőeszközt utánozza, világos jeléül annak, hogy az ősember itteni megjelenése a bronzkorszak elejére teendő. Okorágtól nem messze keletre van Uj-Mindszent (Alsó-Mindszent) egy nagyobb bronzkori teleppel. E felett Kisasszonyfán a hajdani Istvánfy kastély mellett máig találhatók őskori cserepek ; sőt a pécsi víz berkében czölöp-építés nyomai is vannak, melyeket a nép az Istvánfyak második várának tart s melyet érdemes lenne tudományosan megvizsgálni. Szigetvár közelebbi vidékén is találunk praehistorikas nyomokra s habár kutatási tevékenységünket az ellene harczoló közöny megakadályozta, még is két praehistorikus lelőhelyet jegyzünk itt fel. Az egyik a Gonás dűlőben van, Szigetvártól éjszakra 1,5 klmnyire, az Almás vize árterületének nyugoti partján, hol a többek között egy félig kifúrt kőbaltát találtak, mely gróf Andrássy Aladár gyűjteményében van. A másik lelet-hely egy bronzkori telep, Tüskevártól délnyugotra mintegy 0,5 kilométernyire, a vasút mentén, hol bronztekercsek jöttek napfényre. Montelius Oszkár és más búvárok összehasonlító kutatása, melyeket a bronznak első fellépésére nézve a részben chronologice is megállapítható egyptomi dinaszták idejével tettek, azt igazolják, hogy a bronzot az ősember időszámlálásunk előtt 2000-2100 évvel Egyptomban már használta s hogy az általánosan elterjedvén; Skandináviában, mint e terjeszkedés végső határán, mintegy 400-500 évvel később lép fel. - Hazánkba a tudósok megállapítása szerint két különböző nép-áradattal jött a lakosság ; az egyik volt az ugynevezett árja-terjeszkedés, a másik a turáni, az Ural s Altái felől. Melyik jött előbb s mi a két terjeszkedés közötti korkülönbség, eddig megállapítani nem bírták ; de miután az ural-altái nép egyik része ugy szerepel, mint a fémműveltség terjesztője, kikre nézve a tudósok más-más időszámítási alapokon is egyező időpontot állapítottak meg, bátran el lehet mondanunk, hogy a bronznak fellépése nálunk, annak egyptomi fellépésénél csak néhány századdal lehet későbbi. Ime ezzel megállapítást nyer, hogy körülbelül mikor élt az az ősember, ki az Almás vizében e szigetet alkotta, mely első létesülésében védelmi helyül szolgált s a késő utókorig annak maradt.
     Az ural-altái nép, mely magasabb műveltsége alapján meghódította magának e területet, hosszu századokon át megtartotta azt és a déli oldalról jövő kereskedelemmel gazdagította. Békés életükre még az sem gyakorolt befolyást, amidőn a vasércz használatát felfedezték és általánosították.
     Kr. e. mintegy 500 évvel a Duna forrása és a Rajna tájáról egy népáramlat sugárzott ki, ujabb vasmű iránynyal és nagyobb műveltséggel, mint az itt lakó népség és e vidéket is elfoglalta. Ez volt a kelta népség. Magasabb műveltsége okozta, hogy az itt lakó népek felett oly szellemi befolyást gyakorolt hogy az egész vidék kelta jellegűvé vált.
     Wosinszky Mór irataiból tudjuk, hogy a kelták kiválóan értettek a földerődítmények építéséhez. Számtalan kelta erődítményt találunk még ma is Tolnában és Baranyában, melyek arról ismerhetők meg, hogy valamely hegyfokot hatalmas árokkal választottak el a többi hegységtől, melyeket a középkorban lovagvárak épíitésére használtak fel s az árok húzásában nem egyszer utánoztak. A kelta népség egyébként a hegység vizeit is alkalmasan fel tudta használni, hogy magát védelmezze. Így nem egyszer a hegyfokot elvágó árokba a hegységb6l lefolyó vizet eresztette. Példaként szolgál erre a hajdani pécsi vár, melynek északi és nyugoti oldalán a hegység vizével megtöltött hatalmas árkok, a déli és keleti oldalon mesterséges töltések által keletkezett sánczok s az abban összegyülemlett víz védték a várat. E várnak kelta eredetére mutat az is, hagy népsége a római foglalás után e várba temetkezett. Az árkok tehát már akkor, a rómaiak idejében megvoltak. Maguk a rómaiak pedig ily árkukat soha nem építettek, mert ez esetben Baranyában a Duna mentén levő 8 római erőssé-, egyikénél legalább kellene ily árkot találnunk.
     Ha a kelta népség a viznek e védő erejét ily ügyesen ki tudta használni, ugy kétséget sem szenved, hogy a szigeti terra-maret szinte birtokba vette, ugy, hogy annak használata az egész történetelőtti időszakban folytonos volt. A kelta népség azonban nem nevezte magát keltának Pannoniában, ha nem összeolvadva az ural-altái törzsekkel, külön-külön népségeket képezett.
Míg Herodot szerint a Szigetvár vidékén lakó népséget szigineknek hívták ; addig Strabó szerint az összeolvadás után itt laktak a breukok, audisedek, ditionok, pirusták, maraeusok, daesidiátok, kik közül Fröhlich állítása szerint a legnagyobb valószínűséggel e vidéken a breukok laktak. A kelták uralma itt mintegy ötödfélszáz évig tartott. A rómaiak foglalása e vidék felé a Kr. e. 35. és 34. évben veszi kezdetét; de Pannoniát csak a Kr. u. idő kezdetén, valószínűleg az első pannon háború után vették hatalmukba a rómaiaknál szokásos szövetségre lépés alapján. A rómaiak a hová csak léptek,
mindennüvé kulturát vittek magukkal. Itt szűnik meg a történet előtti korszak. Nem csak hatalmas útat építettek a Duna partján és azt római várakkal és e várakat katonasággal látták el, hogy magukat a birodalom határszélén a dákok ellen védelmezzék, de egyuttal útakat építettek a tartományba is. Pécs városa, az akkori Sopianae, lett a rómaiak által Valeriának nevezett tartomány fővárosa, melyből három római út vezetett ki. Ez útakról négy feljegyzés maradt fenn ; az egyik Ptolomeus földrajzi műve, a másik a Tabula Peutingeriana, a harmadik az Itinerarium, a negyedik a Notitia Dignitatum. E négy forrásművet több mint 100 éve hasonlítgatják össze a tudósok, kik a helyek megállapítására nézve, melyek e forrásokban megemlítvék, a legkülönbözőbb eredményre jutottak. Ujabban ez eredmények a római „passus" helyesebb ismerete által mindig tökéletesebbé válnak. Igy a források egyik első kutatója, Szalágyi István pécsi kanonok „De statu Ecclesiae Pannonicae" czimű művében azt mondja, hogy Sopianae-tól a Trier felé menő útvonalon 32000 katona lépésre fekvő hely alatt Szent-Gál községet kell érteni. De későbbi kutatók, mint Rosti Zsigmond, valamint Kenner és Rómer térképein is e helyet nem Szent-Gálnak, hanem Szigetvárnak veszik s e véleményt a régészek nem csak sokkal helyesebbnek tartják, hanem általánosan el is fogadják, miután az útvonal Sabaria felé nem tér ki annyira, mint Szent-Gál község, ahol római emléknek legkisebb nyoma sincs.
     Minthogy forrásaink a Pécsről 32000 katona lépésre fekvő helynek nevét is megmondják, így megtudjuk azt, hogy Szigetvárt a rómaiak Limosa névvel jelölték. Timon Sámuel azt mondja, hogy régibb írók bizonyítása szerint e helyet ezelőtt Moten vagy Muten-nek (Motenum) hívták, melyet a rómaiak foglalásuk idejében Limosára változtattak át, mi annyit jelent, mint sáros, posványos hely s így e vidék jellegének egészen megfelelt.
     A rómaiaknak minden az Itinerariumban megjelölt helyen egyúttal erősségük és katonaságuk is volt. Ez erősséget Szigetváron nem helyezhetjük máshová, mint magába a szigetbe ; nemcsak azért, mert e helyen egyáltalán valami római építkezésnek nyomát se találjuk, mi csak oly feldúlt helyen képzelhető, mint Szigetvár; de azért is, mert a rómaiak, mint az a többi eddig meghatározott római telepekből látható, mindenütt a kelta telepeket foglalták el.
     Egyébként Szigetvártól északra, az ugynevezett Szehénfa dűlőjében nagy tábláju római téglák kerültek felszínre, melyek a szegényebb osztályu római népnek koporsóját képezték. Még érdekesebb ennél az, hogy a vár feletti lápságban egy stiriai csillámos kőzetből készült urna-födelet találtak, melyet valószínűen a fentebbi római temetkezési helyről a vizár hozott az Almás, árterületére. Minthogy a rómaik halottjaikat csak a Kr. utáni első századig égették el, ebből az következik, hogy Limosa vidékén a római nép már a Kr- utáni I. században vetette meg lábát ; az urna-födél kőzete pedig azt látszik igazolni, hogy a római műveltség e vidékre nyugot felől, illetve Sabaria felől áradott el.
     Szokás volt a rómaiaknál, hogy a kiszolgált katonaságnak vagy államhivatalnoknak a provincziákban kisebb birtokokat adományoztak, kik az után rendszerint a főútvonalak vidékén telepedtek le.
     Ily kis tuskulum több volt Baranyában, melyeket a kutatók még fel nem jegyeztek. Szigetvár közelében Szent-Márton pusztánál az Ibafa felé forduló völgy sarkán állott egy ily római magántelep, hol néhány év előtt nagy mennyiségű római téglát ástak ki s ezek között egy kis Hermes szobrot is találtak, mely jelenleg a pécsi muzeumé. Kétségtelen, hogy Szigetvárott a Szehénfa dűlőben vagy Gonásban talált római sírmaradványok téglái szintén egy ily kisebb római telepre vallanak. Ettől nyugotra mintegy 2 kilométer távolságban, a„patai sürü" sarkán több római, főkép Valens-féle pénzeket találtak s ugyancsak a Tüskevártól délre haladó dűlő út nyugoti oldalán, közel a vasúthoz, római fibulát leltek ; e lelethelyekről is azt kell feltélelezni, hogy azok kisebb római telepek voltak, melyeket a mintegy központban álló s katonai erősséggel ellátott Limosa oltalmazott.
     A rómaiak uralma nem soká tartott. Marcus Aurelius azon intézkedése, melylyel a germán és sarmata elemeket Pannoniába behozta, túlsúlyra emelte itt a barbár elemet, melyet a hanyatlásban levő Róma legyőzni többé nem birt. A germán népség nyomát megtaláljuk közel Szigetvárhoz, Szent-LSrinczen, hol egy ily germán övet találtak egy sírban. A III. század közepén elárasztják Pannoniát a markomannok, quadok, karpok, vandalok, viktohalok, sarmatajazygok és a szláv venátok s egész Pannonia visszaesik a barbárságba. Hozzá járultak ehhez a gótok és alánok ; később a hunok, kiknek birodalma ugyan állítólag csak a Dunáig terjeszkedett, de Wosinszky és mások szerint Pannoniá an is több hun telepre találunk. Ily körülmények közt a rend teljesen felbomlott. Még nagyobbá válik a zavar Attila halála után. Elpusztult térein a vándortörzsek egymást váltják fel. A különben derék longobard nép uralma alig tart félszázadig. Végre jöttek az avarok, kik egész Magyarországot elfoglalván, birodalmukat mintegy 200 évig tartották fenn. A Szigetvárral szomszédos Pata község szántóföldjein egy II. Justin-féle aranypénzt találtak, melyen a kopásnak semmi nyoma nincsen, mintha csak az előző napon került volna ki a pénzverőből `s mely pénzről a szakált viselő Justin és neje arczképei a homályos századokból barátságosan tekintenek felénk. E pénz is igazolja, hogy e vidéken is laktak ama népekből, kik Bizanczba rablókalandokra jártak s az ujveretű pénzt idehozva elvesztették.
     Ezen zivataros viszonyok között a terra-maret lakói nem egyszer hagyták el ; de az ujonan jövő nemzedék azt újra felhasználta s lakóhelyűl választotta, mert az emberi művelődés történetében folyton fellelhető azon eszme, hogy a víz a leghatalmasabb védelmi eszközt szolgáltatja. Baranya megyében, nem messze Villánytól, Jakabfalu határában ma is láthatunk egy hatalmas áldozati dombot, melyet Wosinszky Mór szerint a VIII-IX. században itt lakó nomád népség a Karasó (Karasica) árterületében emelt fel piramisszerűen. E nagy domb ép ugy fekszik Karasó árterületén, mint Sziget Almás vizének árterületén, melyet az itt lakó nomád nép kétségtelenül felhasznált.