"Németh Béla: Szigetvár története" című könyv harmadik fejezete:
A Szigethi család
A premontreiek szigetvári monostora a 13-ik században bírta az egész területet, melyen ma a város fekszik s a nyugotra egész Apátiig húzódó földterületeket; az Almás vize árterületében a mocsarak közt ülő sziget pedig egy kisnemes család tulajdona volt. A szigetet magát Lázár-szigetének nevezték a 18-ik században, hihetőleg annak csekély hasznot hajtó volta miatt. De minél silányabb volt annak talaja s minél inkább pusztították azt a vizáradások is, annál biztosabb lakhelyül szolgált a mocsár közepette, mire a 13-ik században nagy súlyt kellett az embereknek fektetniük. A kisnemes család is tehát a szigeten húzta meg magát; nemcsak ott lakott, de innét vette nevét is, és régi okiratainkban Szigethi névvel jelölték magukat, csakhogy a de Szigeth, de Zigeth vagy latinul de Insula alakban.
Ugy látszik, hogy ez elnevezés inkább büszkeségüket képezte; talán az okból, mert az ott levő monostor és annak jó iskolája tette nevezetes emberré e családnak egyik tagját.
A család az akkori szokás szerint birtokai nevéről nevezvén magát, többféle néwcl szerepel az oklevelekben. Ilyenek az Almamelléki, a Mindszenti és Tapsonyi nevek. Legrégibbnek látszik a Kovászna név. 1201. augusztus 21-én Béla király egy oklevelet adott ki, melyben megemlíti, hogy midőn Ottokár cseh király az ország határait fenyegeté, ő a magyar urakat hadaival összegyűjtvén, Ottokár ellen indult és a Morva folyónál vele megütközött. E csata folyama alatt csak ketten voltak mellette, u. m. Fülöp zágrábi püspök és Kovásznai Kozma comes. Ez utóbbi a király szeme láttára az ellenségtől megtámadtatván, jobb lábán veszélyes sebet kapott. A harcz lezajlása után Kovásznai Kozma hozzá folyamodott, adná neki a király Somogy megyében a két Vittya nevü községet, mely a királyi precok (hírnökök) birtokában volt. A király erre megbízta Henricus de Pobor királyi embert (homo regius), hogy e birtokokban a királyi jogokat kutassa ki és a birtokot adná át neki.
Pál, fehérvári prépost, a királynak vicekanczellárja állította ki ez okiratot, a melyből megtudjuk azt is, hogy ezen Kovásznai Kozma egy másik, történelmileg is nevezetes családdal állt összeköttetésben, a mennyiben Kovásznai Kozma testvére volt Mic bánnak.
Egy másik, 1275-ből származó okiratban úgy találjuk, hogy eme Kozma a Mindszenti nemesek sorában áll. E Mindszent község, melyet az okiratok később többször felemlítenek, a Somogy megyei Szent-Egyed puszta tájékán feküdt. E Kozmának atyját Moruch-nak hívták, És még egy testvére volt, kit Machrinusnak hívtak. Ez almamelléki birtokos volt és Almay Machrinusnak hívta magát. Ez volt törzs atyja a Szigethi családnak. Még egy testvérük volt a nevezetteknek, kit Istvánnak hívtak s midőn ez meghalt, Machrinus kénytelen volt mindszenti birtokait elzálogosítani, hogy testvére birtokait magához válthassa.
A mindszenti birtok 60 hold földet tett ki, melyet 6 márkáért elzálogosított, de később ismét visszaváltott és erről Pál, pécsi prépost, János kántor-, Kozma custos és Dömötör dékán pécsi kanonokok előtt 1275-ben okiratot állítottak ki.
Ez okiratból megtudjuk azt, hogy a nevezett Machrinus comesnek 2 fia volt, u. m. Lancret és Sungud.
Az utóbbiról az okmányok teljesen hallgatnak, ellenben Lancretiusról ugy emlékeznek meg, mint a kinek több gyermeke volt: u. m. Beke, István és János. Ezek Botykai Péter fiával, Pállal állottak perben Boldogasszonyfalva miatt, mely per 1344-ben ért véget. E községet ugyanis a Szigethi család egyszerűen elfoglalta. A per ügyét Pál országbíró tárgyalta, a melyben Botykai Pál egy 1258-ból származó oklevelet hozott fel védelmére, mely szerint Szent-Demeteri Márk fiai, Jakab és János, másrészről Botykai Encse fiai, Pál és János, oly egyezséget kötöttek egymással, hogy utóbbiak a somogymegyei Ormán községben, mely név alatt a későbbi Boldogasszonyfalva értendő, megvettek 6 ekére való földet 6 márkáért, valamint a községnek is fele részét az ott épült templom felével együtt, bizonyos feltételek mellett, melyek mindkét felet a szerződés megtartására birsággal kötelezték. Ez okiratban régi határjárás is foglaltatik, mely szokás szerint a templom szentélyének ablakánál kezdődik és melyből látható, hogy a megvett terület az Almás vizéig nyúlott és szomszédos volt a Beke, ugy Encse fiai és Kercse nevü egyének földjével; északról pedig egy Jand nevü község határait érintette.
A Szigethi család két okiratot hozott fel jogainak igazolására. Az egyik 1313-ból származott, a mely szerint Almamelléki Lancret fia, Beke és testvérei István és János, a Botykay családdal perbe keveredvén, akként egyezkedtek, hogy Boldogasszonyfalvát, a mely Bekének Hobol nevü birtoka szomszédságában feküdt, és Paul-Iakát (Pálfalvát) eladván a Szigethi családnak, miután az más kézen volt, kötelezték magukat a Botykaiak e birtokot akár peres úton, akár máskép három év leforgása alatt megszerezni és a Szigethi családnak átadni, mi ha meg nem történnék, jogosítva van ez a birtokot önhatalmúlag elfoglalni, Az 1416-ról szóló okirat csak arról tesz bizonyságot, hogy a Botykai család kötelezettségének nem felelt meg. így az országbíró 1344-ben Boldogasszonyfalvát a Szigethi családnak Ítélte oda.
Miként láttuk, Szigethi Lancret már Almamellékre tette át lakását s a kérdéses okiratban Almamelléki névvel szerepel. — Ez okirat azt mondja róla, hogy comes volt, tehát valami világi méltóságot viselt, Lancretius valószínűleg Almamelléken is halt meg 1330.. körül, midőn Szigetvár mellett, mely ősi birtokot képezett, még vásárolt birtokai is voltak Gonáson, Két-helyen és Siboltmelléken, (ma; Zsibót).
A „mellék" képzőt rendszerint a patakok mentén levő falvakra alkalmazták, így volt közelünkben Okormellék nevű község s ma is megvan Almamellék község. Ebből az következik, hogy Zsibolt, melyet hajdan Zsibolt-melléknek hívtak, azon pataknak neve volt, mely ott folyt, miért is helyes volna e helynek nevét eredeti alakjára, Zsiboltra visszaállítani.
Lancretius elhalván, kit az okirat baranyai nemesnek mond, mert nemcsak alább felsorolt birtokai, de Almamellék is akkor tényleg Baranyához tartoztak, minthogy az itt levő birtokok, névszerint Gonás és Kéthely nevü községek, nemkülönben egyes részletek Sibolt községből, jogi megtámadás veszélyének voltak kitéve, a két fiu biztosítani akarta e birtokokat. Akkor még nem volt hagyatéki eljárás s nem is volt reá szükség, mert az örökösök az ősi birtokban maradtak. Ha azonban az örökösök minden esetleges későbbi megtámadástól meg akartak menekedni, vagy valamely lappangó királyi jog érvényesítését akarták kikerülni, ugy, mint ez esetben is Lancret örökösei Beke és István, a pécsi káptalanhoz fordultak: hirdesse ki, hogy mindazok, kik e birtokokra netán igényt tartanak, igényeiket 60 napi záros határidő alatt jogvesztés terhe mellett tartoznak érvényesíteni; e határidő leteltével a pécsi káptalan újólag meggyőződést szerzett magának arról, hogy ellenmondás nem történt, egyúttal jelentését Visegrádra, Pál országbíró elé terjesztette, megjelölésével mindama nemeseknek, kik Gonás, Kéthely és Sibolt vidékén laktak s kik Lancret fiainak jogait elismerték és igazolták, mire Pál országbíró e javakat Lancret fiainak odaítélte. A kérdéses ítéletben a falvak egész serege jön említésbe, melyek Lancret fiainak ősi birtoka körül feküdtek. E falvak a következők: de juxta Alma (Almamellék), de juxta Sibolth (Zsiboltmellék), Viszló (Somogy megye), Sebes, Peterd, Nagyvágy (ma: Nagy-Váty), Zegedi, Okormellék (de juxta Okur), Telek, Szent-Iván, Nempti, Onfalva (Anfalva, elpusztult falu), Szent-Dömötör, Botka, Vaagi (Vágy). Első pillanatra feltűnik, hogy, ha Lancret fiai nem a Szigethi családhoz tartoztak volna, ugy miért nem hivták a Szigethi családnak tagjait is tanúbizonyságul igényeik érvényesítésére, holott e család tőszomszédságban lévén, arra leginkább igényt tarthatott volna. Alább felhozandó okirataink igazolni fogják, hogy Lancret és két fia maguk voltak a Szigethi család tagjai.
E két fiu közül Beke képezi a leszármazó ágat, ellenben Istvánról mélyen hallgat a diplomatika. Nekünk azonban nem lehet róla hallgatnunk, mert ő a Szigethi családnak egyik legnevezetesebb tagja volt. Számitásunk szerint eme kiváló egyéniség születése 1310—20. körüli időre esik, férfikora pedig Nagy Lajos idejére. Minden valószínűség szerint' első kiképzését a szigetvári premontreiek monostorában kell keresnünk. Midőn a történetben felmerül, akkor már ágostai rendű szerzetes és neve Steplianus de Insula, mi magyarul annyi mint Szigethi István. Az ágostai szerzet alatt itt a premontrei szerzet értendő. Akkor még nem voltak hazánkban egyetemek; középiskolák pedig a mai értelemben nem léteztek. Az iskolákat legtöbbnyire a szerzetes rendek maguknak tartották, melyekben a szerzet körül fekvő vidék nemeseit oktatták és esetleg azoknak jelesebbjeiből a szerzet részére tagokat képeztek ki. Ezeket az iskolákat „stúdium generale"-nak nevezték, oly elnevezés, mely később az egyetemekre ment át. Az Ágoston-rend ez iskoláján Szigethi István húsz évet töltött el, mint lector. így hívták akkor a tanárokat, mert az volt akkor a tanítási rendszer, hogy előbb felolvasták a tárgyat, azután magyarázták meg. Szigethi István tanított az országban és tanított Parisban az Ágoston-rend ottani iskoláján és Toulouseban Is. Akkor, midőn a rend öt arra felölte ki, hogy a sententiákat Parisban előadja, szükségessé vált, hogy arra nézve a szabadalmat (licentiát) megnyerje; mert csak annak volt szabad nyilvánosan tanítani, ki valamely egyetemen a magisteri palliumot és pálczát megszerezte. Ámde Toulouseban külső körülmények akadályozták a vizsga létételét. Parisban pedig hihetőleg nem akart vizsgázni; hogy tehát iskolája hátrányt ne szenvedjen', Nagy Lajos király s neje Erzsébet királyné 1845-ben VI. Kelemen pápához folyamodtak, hogy tekintve Szigethi István nagy tudományát s e mellett vallásosságát, oly magisteri jogot kapjon a pápától, mintha azt akár a párisi egyetemen kapta volna s annak használatában őt sem a párisi egyetem ellentétes joga, sem az Ágoston-rend ellentétes szokása ne akadályozza. E kérelem inditó oka főleg az volt, hogy az országos tanácsban nem egyszer szükség volna — mondja az oklevél — a hittudományok magisterére, ilyen pedig nincs az egész országban sem a papok, sem a szerzetesek között. S ime, ekkor lép fel Szigethi István, hogy megszerezze magának a magisterséget. Mily nagy lehetett e férfiú tudományának Ilire, hogy a királyi kegyelem őt a pápánál ilynemű közbenjárásra méltatta.
A pápa szívesen hajolt Nagy Lajos kérelmére, de előbb kiküldötteket rendelt Szigethi István tudományának megvizsgálására. A kiküldöttek voltak Ceccanoi Hannibál, ki tusculanumi bíboros volt és Curti Vilmos cistercita, ki a „Sanctorum Quattuor Coronatorum" bíborosa volt. Szigethi István sikerrel tette le eme tudósok előtt a vizsgát, mire a pápa megadta neki a tudori palliumot s még ugyanaz év deczember 6-án bemutatta azt az akkori kalocsai érseknek. Magától is érthető, hogy ily eredmény s ama kitüntetés, mely őt, hazánkban az egyetlen papot, a magisteri palliummal érte, csakhamar biztosították előmenetelét, melyet meg is érdemlett, mert oly férfiú volt, ki Szigetvárból kiindulva a magyar nemzetnek külföldön is dicsőséget szerzett.
Előmenetele gyors volt. Már 1350. január 11-én nyitrai püspökké lett és 17 évvel későbben, 1367. február 11-én kalocsai érsek s utána megszerezte még magának a jeruzsálemi pátriárka czimet is. Meghalt az 1382-ik év első negyedében. Magas rangja s dús jövedelmei kétségen kívül nagyot lendítettek a család tekintélyén és vagyoni viszonyain.
Mint fentebb mondottuk, Szigethi István érsek testvére, Szigethi Beke volt a családfentartó. Beke fiai: Kozma, Dömjén, Leontinus, aki más helyen Lancretius, bizonyára nagyapja után. Ezek már 1339-ben per utján megnyerik az Ormán mellett fekvő Boldogasszonyt, mely a mai Boldogasszonyfalvának felel meg. Itt mondja el az okirat, hogy Beke fia volt Almai Lancretiusnak. Bekéről pedig más okiratból tudjuk, hogy neki Lancretius és Anthimius nevtl fiai voltak. Bekének Kozma és Dömjén nevü gyermekeiről csak még egyszer történik említés. Ugyanis Anthimius testvérük pert indít ellenük, melyet azonban elveszt és Szepesi Jakab országbíró 40 márka birságra itéli őt. E bírságot Lajos király, kinek, ugy látszik, kedvelt embere volt, 1877-ben kegyelmi uton elengedte.
Minthogy az eddigi okiratokban Sziget neve egyáltalán felemlítve nincs, nagyon hajlandó lesz a történet-buvár e családot bármily családnak, csak Szigethi családnak nem tartani. Azonban egy 1408-ból származó oklevél az egész helyzetet megvilágítja. 1408. jun. 10-én ugyanis a csanádi káptalan előtt megjelent Ilka urnő, Szász Mihály de Tamasovcz özvegye, ki Szigethi Lancretiusnak, Beke fiának volt leánya és előadta ott, hogy János, Anthimiusnak volt fia, öt néhai édes anyjának: Ankának, Szigethi Lancretius nejének hozománya és kelengyéje iránt teljesen kielégítette. Talán még némi kétséget lehetne a leszármazás ugyanazonosságához kötni, ha az okirat nem mondaná egyúttal azt is, hogy az öt kielégítő Jánosnak öregatyja ugyanaz a Beke, ki az ő öregapja s kit az okirat Beknek nevez, miből látható, hogy a későbbi Tapsonyi és Anthimi család e korábbi Szigethi családdal egy család.
Az okiratból, melyben Lancret fiai Beke és István maguknak Gonást, Kéthelyt s a zsibolti részeket biztosították, azt lehetne következtetnünk, hogy Sziget ekkor még nem volt az övék s azért nem biztosították jogukat Szigetre nézve is s e szerint az későbbi szerzeménynek látszik lenni. E felfogás téves volna, mert Beke is de Zigeth jelzéssel fordul elő az okiratban, jeléül annak, hogy ő magát Szigethi Bekének mondta és irta; és István is teljes életében mint Stephanus de Insula szerepel. A Gonás, Kéthely és zsibolti részeket biztosító okiratra nézve tehát ép az ellenkező áll. Szigetet ugyanis Lancret fiai azért nem tartották szükségesnek országbírói ítélettel biztosítani, miután az ősi birtokot képezett, arra nézve amúgy is adomány-levéllel birtak s igy az nem volt megtámadható, már csak azért sem, mert birtoklásuk régi volt, mig Gonás és Kéthely ujabb szerzeményt képeztek, melyeket királyi oklevél különösen nem biztosított.
